Szuperapu

Nem élünk ugyan matriarchális társadalomban, mi nők mégis előnyösen meg vagyunk különböztetve - bizonyos szempontból.

(Na jó, ez nem igaz, ha a fizetésekről van szó, inkább csak az ünnepek témájában. Én azt mondom, kapjunk ugyanannyi fizetést és ünnepeljük meg a pasikat is. De a pénz részéről talán majd egy másik bejegyzésben.)

Szóval van a nőnap és olyankor azt mondjuk, hogy „minden másik nap férfi nap”. Meg van az anyák napja, ami nagy csinnadratta, míg az apák napját szinte egyáltalán nem is jegyezzük. Biztosan megvan a társadalmi és egyéb oka annak, hogy mindez miért alakult így, én ezt most nem szeretném kutatni. Sokkal inkább azt mondom, hogy sokat változott a világ és manapság már nagyon sok férfi és apa érdemel ünneplést ugyanúgy, mint mi nők/anyák. 

Nálunk például nincs mindennap férfinap, sokkal inkább érzem mindennap, hogy csapat vagyunk. Hogy sokkal kevésbé boldog és sokkal nehezebb lenne az életünk nélküle.

Ezért azt mondom, hogy az apák napját igenis ünnepelni kell.

Mert Zsolt csodás apuka, és igenis jár neki a köszönet és jár neki egy ilyen kiemelt nap.

Hogy miért mondom, hogy csodás? Nagyon hosszan tudnám sorolni és attól tartok, hogy nem lennék nála népszerű a sok dicsérettel, ezért most csak annyit mondok: Flóra rettenetesen szerencsés, hogy ilyen apukája van és én teszek róla, hogy a mi családunkban június harmadik vasárnapja méltóképpen megünnepeltessék.

 

És ezt most kezdjük…azaz holnap...

Azt mondom tehát, hogy csatlakozzon hozzám, aki egyetért, mert biztosan van még pár „SZUPERAPU”, aki ünneplést érdemel!

Mégis mi történik itt?

Egy kedves barátnőmmel beszéltem ma, aki épp kézműves vállalkozást készül indítani. Régen a reklámszakmában dolgozott ő is, de elege lett és úgy is alakult az élete, hogy pillanatnyilag ez kifejezetten jó ötletnek tűnik. Ráadásul csodás dolgokat is csinálnak a pasijával (Rekredenc néven nézzétek meg a facebookon.). 

Egy másik jó barátnőm szintén otthagyta a szakmát és jógatanárnak állt. 

Egy harmadik ismerősömről hallom, hogy kézműves csokikat készít és talán nemsokára ő is kilép a reklámok csodás világából.

Másról tudom, hogy komolyan tervez saját kis boltot nyitni. 

Zsolt egyik volt kolléganője azért lépett ki, hogy gasztro vonalon folytassa az életét. 

A másik volt kolléganője lovasterápiával kezdett foglalkozni a médiatervezés helyett.

Itt egy hónapja még csak egy beton gyűrű állt.

No és persze itt van az én csodás férjem is, aki nem dolgozik 4 hónapja, végre nem feszült és ideges, ellenben olyan csodás dolgokat készít - elsősorban - fából, hogy nem győzöm csodálni és néha komolyan azt gondolom, hogy ebből kéne megélni. 

Mindez az elmúlt egy év termése, és nem kutattam, csak leírtam, ami véletlenül a fülembe és nagy hirtelen az eszembe jutott. Fogadok, hogy ha konkrétan körbekérdeznék, akkor még ennél jóval hosszabb is lenne a pályaelhagyók listája.

Ez nagyon ijesztő. Az elmúlt években amúgy is nagyon látszik, hogy a marketing (és kommunikációs) szakma milyen drámai mértékben hígul: rengeteg helyen cserélik le a tapasztalt, okos, ám értelemszerűen drága munkaerőt olcsóbbra, tapasztalatlanabbra, döntésképtelenre és sajnos nem önkritikusra. 

És gondolom, ez nemcsak a mi szakmánkban történik meg. 

Ha ez így megy tovább, pár éven belül magasabb lesz az IQ szint a Budapest környéki műhelyekben, mint a budapesti tárgyalókban. Mondom: nagyon ijesztő!