Barátok és én, a mázlista

Ma a bölcsi előterében üldögéltem a sorstárs anyukákkal, és azon gondolkodtam, milyen elképesztő gyorsasággal hoz össze pár nőt a gyerekeik miatt érzett aggodalom. Egyből tudtuk, melyik gyerek mióta, mit, hányszor, miért és milyet. És vigasztaltuk egymást. Keményen. Engem például lefeszegettek az ajtóról, mikor Flóra sírt, hogy ne hallgassam. Jót tettek velem. Egy percre a barátaim lettek. Na de persze ez nem olyan igazi. 

És akkor a délutánt az igaziakkal töltöttem. Két felvonásban, külön külön találkoztam 3 barátnőmmel, meg tegnap is egy másikkal, és hazafelé azon gondolkodtam, milyen furcsa az élet, hogy mindig elénk sodor, majd megtart - vagy néha továbbsodor - fontos embereket.

Az első barátnőm az oviban Parrák Anikó volt. Fura, hogy erre így emlékszem, mert semmi egyéb emlékem nincs vele kapcsolatban. Na ő aztán továbbsodródott, úgy igazán.

Az Anikó utániak azonban már a nevüknél jóval komolyabb nyomot hagytak, és szerencsére a legtöbbjük része a mindennapjaimnak. 

Általános iskolából és gimiből csak 1-1 barátnőm maradt meg.

A fősuliról már jelentősen jobbak az arányok: a nagy bulizós kör többé-kevésbé megmaradt. Csak ma már nem bulizni járunk össze, hanem Ricsiék éves hurka party-jára gyerekekkel. (Na igen, nagyot fordult a világ az utcán Kalinkázás óta…) 

No és persze a legjobb barátnők ebből a körből, A CSAJOK, 2+1-en vannak (velük voltam ma délután), és nagyon fontosak a mai napig. 

Szintén fontos: az eddigi munkahelyeimről is vannak szívemnek nagyon közeli barátnőim.

Azonban pár éve ez a folyamat lelassult, rég óta nem került senki új a képbe, akit a barátomnak neveznék. 
Sőt a lista rövidült, volt egy fájdalmas veszteség is, de hát aki nem hiszi, hogy „ne keverd a barátságot az üzlettel”, az jól megtanulja a maga kárán. 

A pozitív változás érett már: új hobbim lett kb 2 évvel ezelőtt, az anyukaság. És ezzel egy csomó új elfoglaltság, program és nézőpont is előkerült. No és új ismeretségek. Szerencsésnek érzem magam (már megint), mert olyan helyekre sodort az élet – úszás, baba-mama klub, ilyesmik – ahol okos, értelmes és hozzám nagyon hasonló anyucikkal kerültem össze. Összejárunk és ilyenkor – hihetetlen bár, de – nemcsak a pelenkákról és a tápszerekről van szó, hanem könyvekről, filmekről, tervekről, szóval csupa „nemcsak Anya” dologról is. 

Ennek kapcsán sokat gondolkodtam mostanában, hogy vajon már ők is a barátaim? Mikortól hívjuk így a másikat, mennyi együtt töltött idő vagy milyen egyéb szempont tesz valakit baráttá?

Arra jutottam, hogy nem tudom ezt megfejteni, de nem érdekel, hogy mikortól lehet valakit valaminek címkézni, én csak örülök, hogy lettek új barátnőim, és hogy a közvetlen környezetemben vannak olyanok, akikkel szívesen töltök időt akár gyerekekkel, akár nélkülük. 

A lényeg tehát az, hogy nagy mázlista vagyok, hogy ilyen sok klassz ember, BARÁT vesz körül.