8

Ha valaki egy évvel ezelőtt azt mondta volna, hogy mára le tudok futni 8 km-t, és az új cél, amit kitűztem magamnak az a 10 km, akkor hosszan, hangosan és valószínűleg a földön hemperegve nagyon NAGYON jót röhögtem volna.

Pedig tegnap megtörtént.

Teljesen hihetetlen, még most is. Na nem mintha amikor a 6 km után meglett a 7, ne gondoltam volna, hogy egyszer eljön a 8 is. De mégis. 

Ráadásul manapság már (több) más gondolat is foglalkoztat futás közben azon kívül, hogy ne haljak bele. Azon vettem észre magam pár alkalommal ezelőtt – amit sosem hittem el a már tapasztalt futóknak –, hogy menet közben mindenfélén jár az eszem. Munkán, családi programokon, barátokon, a mitvegyekfelmásnap-on. Tényleg mindenfélén.

Nagyon örülök, meg büszke is vagyok, de ami még ezeknél is sokkal jobb, az az, hogy mostanában többen is megkerestek azzal, hogy figyelik, ahogy futkosok, és ők is kedvet kaptak. Ennek aztán végképp nagyon örülök.

Őszintén és komolyan azt gondolom, hogy ha nekem megy, másnak is mehet. Sőt bárkinek. És nagyon szeretném, hogy ha ezt minél többen, főként a hezitálók elhinnék.

Most neked üzenek. 

Neked, aki – ha csak egy picit is – úgy érzed, hogy tulajdonképpen jó lenne, vagy talán jó lenne. Hogy elkezdenéd, csak olyan nehéznek tűnik, meg fárasztónak (tényleg az), de félsz, hogy nem menne. Azt mondom neked, egy nagyon nehéz van benne: elkezdeni. De megcsinálni már nem olyan bonyolult. Menni fog, mert nekem a túlsúlyommal, meg a majdnem 40 évemmel is ment, úgyhogy neked játszva!

Fel a futócipőt, és indulás!

Jó lesz, de tényleg!