heart to heart

Felhívom kedves olvasóim figyelmét, hogy a nyugalom megzavarására alkalmasan szentimentális bejegyzés következik!

Nem is tudom, hányszor hallottam különböző dalokban ezt a kifejezést ’heart to heart’ – Jason Donovan például biztos elénekelte párszor – anélkül, hogy belegondoltam volna, hogy ennek van konkrét jelentése. Aztán egyszer csak megtörtént az is, hogy nemcsak megértettem, mit jelent, de meg is éreztem ezt.

Egyik nap Luluka nagyon nyűgös volt és fáradt – leginkább azért volt nyűgös, mert fáradt volt és valamiért nem tudott elaludni. A problémát orvosolandó beültem vele a hintaszékbe, a mellemre fektettem és ringattam. Nem csináltam ilyet vele kb. 4-5 hónapja, azaz még egészen pici, pár hetes kora óta. 

Őnagysága elég jó alvó (koppkoppkopp) és mivel éjszaka példásan teljesít, nappal nem szoktuk alvással kínozni, ha elálmosodik, letesszük, így nem is nagyon kell altatgatni, pár perc alatt elalszik. 

Mondom: általában. De ezen a napon nem ment, így visszanyúltam ehhez az újszülött módszerhez.

Miközben ott feküdt a mellkasomon és a sírásból nyüszi, majd a nyüsziből halk morgás, a halk morgásból pedig egyenletes szuszogás lett, egyszer csak megtörtént. Olyan volt, mintha egy láthatatlan csatorna keletkezett volna kettőnk szíve között – tényleg, szinte éreztem a jelenlétét – és ezen keresztül rengeteg szeretet és energia kezdett áramolni. Elképesztően jó érzés volt. Egy érzelmi cunami, olyasmi, hogy nagyon kell mosolyogni, de közben majdnem elbőgöd magad. (Jaj, mikor higgadnak le már a hormonjaim?) Egyike a sok ezer „már ezért is megéri az egész” pillanatnak, de valahogy mégis különleges. Nem tudtam, és nem is figyelmeztetett senki, hogy ilyen csoda van. 

Na jó, lehet hogy figyelmeztettek, csak olyankor ezt túlzásnak és szentimentális hülyeségnek gondoltam…

Nem mondom, hogy megváltozott a világ (pedig egy picit mégis), de mostantól biztosan másképp reagálok majd, ha ezt a kifejezést hallom egy dalban.