Műanyagok vándorlása

A műanyag dobozokról, pontosabban azok fura viselkedéséről csak akkor szereztem tudomást, amikor elköltöztem a szülői házból és saját készletem lett. Egészen addig csak annyit tudtam róluk, hogy képtelenség rendben tartani őket és a tetejük egészen biztos, hogy a lehető legmesszebbre bujkál az aljtól.

Aztán – mint mondtam – beszereztem a saját szettemet és mélyült a tudás, majd tovább mélyült, amikor összeköltöztünk Zsolttal. Merthogy először csak a saját dobozaim voltak, aztán ezek keveredtek anyukám dobozaival, majd mindezek anyósom dobozaival. Elkezdődött a „nálad van a kék tetejű dobozom?” és a „van nálatok dobozom, mert itthon már egy sincs” kérdések időszaka. A dobozok brutális vándorlásba kezdtek, ami nem lenne gond, ha egyszerűen csak keverednének, de, nem, ezek időről időre el is tűnnek. Ja, és vannak dobozok, amelyek sosem voltak senkinek a tulajdonai, mégis bekerülnek a családba. 

Beláttam, hogy néhány dolgot axiómaként kell elfogadni velük kapcsolatban, úgymint:

Alapvetés #1. A dobozos szekrényben, vagy polcon sosincs rend.

Nem, tényleg sosincs. Ez nem olyan, mint a zoknis fiók, ahol rendet raksz, de 2 nap múlva már megint nincs rend, Nem. Itt akkor sincs igazán rend, amikor épp rendet raktál, mert a különböző méretű dobozok összevissza állnak. A rendrakás éppen ezért teljesen lehetetlen és frusztráló küldetés, pár havonta mégis neki áll az ember.

Alapvetés #2. A dobozokat sosem tudod visszaadni.

Egy kicsit kevésbé frusztráló, de még így is furcsa rész, amikor megpróbálsz minden idegen dobozt visszaadni. Ez már-már lehetséges, ugyanis szép halmokat képzel, majd amikor boldogan átnyújtod, 1-2 dobozra tuti rámondják, hogy „ez nem az enyém”, és amikor mindenkinél bepróbálkozol, akitől valaha valamit dobozban kaptál, de a kicsike senkinél nem talál gazdára, akkor ott maradsz kétségek között, hogy vajon hogyan és főként honnan kerülhetett hozzád. De ez sosem derül ki, garantálom.

Teljesen megfejthetetlen, hogy mi történik. Olyan, mintha önálló életet élnének, és azzal szórakoznának, hogy összevissza keverednek és rajtunk röhögnek, ahogy párosítani és előkeríteni próbáljuk őket. Talán amikor mi dolgozunk, vagy valamiért nem vagyunk otthon, akkor nekiállnak átrendeződni és költözni egyik háztartásból a másikba. Aztán, amikor hazaérünk, jön a móka: azon röhögnek, ahogy küszködve pakolunk, keresünk és visszaadni próbálunk.

Na jó, belátom, ez egy nagyon beteg elképzelés, de hogy valami történik, az egészen biztos, magától nem történne ennyi furcsaság. Nálatok is van ilyesmi? Ugye ez nem csak a Hegedüs-Mérey család sajátossága?